Ismerje meg Lad látnivalóit

“Lásd a fényt, ne bántsd, mi érted él! Halld a szót, mit föld, az ég beszél.
Nézd a bolygót! Oly` tiszta kék. Élj ma úgy, hogy éljen még!”

Református templom

Református templom

A település legrégebbi egyházi intézménye, a református templom 1840-ben épült. Húsz ladi rendszeren jár az istentiszteletekre, amelyeket a környezõ települések lelkészei tartanak.

Római katolikus kápolna

Római katolikus kápolna

A XIX. század közepén építették fel a római katolikus kápolnát, melyet a helyi lakosság mellett a turisták is szívesen keresnek fel. A mûemléképület neoromantikus stílusban épült, történeti érdekessége, hogy gróf Csinderi László családi sírboltja fölé építtette.

Katolikus templom

Katolikus templom

A ladi katolikus templom története az 1880-as éveknél korábbra nyúlik vissza. Ekkor esett át egy nagyobb felújításon. A mai épület a harmadik a községben, az elsõ egy fatemplom volt a falu másik részén.

Hoyos-kastély
Hoyos-kastély

Hoyos-kastély

Az egykori Hoyos-kastély, mely angol vadászkastély stílusban épült, kora nevezetes látványossága volt. Az épület az ezredfordulóra sajnos igen leromlott, s jelentõs felújítást kellene végrehajtani rajta, hogy ismét régi fényében csillogjon.

Ladon szép és modern iskolában tanulhatnak az általános iskolások, amelyet egy vállalkozó épített. A község a kastélyt adta cserébe a nyolc tantermes, tornatermes korszerű intézményért, ám az sajnos csak alacsony kapacitással működik. A faluban kevés az iskoláskorú gyermek, a fenntartás költségei pedig alaposan megterhelik az önkormányzat költségvetését.

A ladiak nagy gondja, hogy a környéken igen kevés a munkahely, a városok - Kaposvár, Barcs és Szigetvár - viszonylag távol vannak innen. Korábban a ladi Aranyhomok Termelő Szövetkezet nyújtott a helybelieknek kenyérkeresetet, azonban ez csődbe jutott. Az itt élők munkahelyek teremtését remélik a kastély majdani tulajdonosaitól. Az épületben esetleg vadászkastélyt vagy idősek otthonát lehetne kialakítani. Előbbi a turizmus fellendülését hozná a térségbe, utóbbi a megye szociális ellátását szélesítené.

További tudnivalók